| Az elődök üzentek a toronygömbben |
|
|
| 2007. június 28. csütörtök, 13:40 |
|
Lekerült a földre a fülöpszállási református templom toronydísze. A falu főterén álló 47 méter magas épület tetejére felhelyezett gömb és a hozzá tartozó...
Az elődök üzentek a toronygömbben Lekerült a földre a fülöpszállási református templom toronydísze. A falu főterén álló 47 méter magas épület tetejére felhelyezett gömb és a hozzá tartozó, betlehemi csillagra emlékeztető buzogány ugyanis renoválásra szorul, hiszen már évek óta ferdén áll.
A feladat azonban nem volt gyerekjáték! Tóth Mihály és Kiss Árpád ipari alpinista pár órás küzdelem után lehozta a szerkezetet. Segítségükre volt a Dunaújvárosból érkező Dunagép daru, melynek már a puszta látványa is sok kíváncsiskodót vonzott a térre. Az egykor fényesen csillogó aranyozott rézgömb felnyitása nem kis meglepetést okozott. A toronydísz ugyanis történelmi emlékeket őriz. Kívül a világháborúban elszenvedett lövések nyomait, belül pedig az utókornak szánt „ereklyéket”. A porlepte kis dobozkában igazi kincsre leltek az egyház vezetői. Mészáros Zoltán, helyi lelkész, kérésünkre elmondta, mit is rejtett a fémkazetta.
A kézzel írt iratok igazi kuriózumok. Tartalmazza többek között Fülöpszállás akkori prédikátorának – Eötvös Sándornak – feljegyzéseit 1876. november 5-ről, amikor a torony tetejére helyezték a gömböt. Valamint 1846. évi templomjavítási munkálatok jegyzőkönyveit, a presbitérium és a városi tanács névsorát, de még azt is az utókorra hagyták, hogy kik jártak abban az évben ide iskolába.
Ha a restaurálás – melyet az izsáki Nagy László és fia végez – befejeződik, a felújított toronygömbbe visszahelyezik a jövőnek szánt relikviákat, s a mai kor üzenetét is mellé teszik. |