Az ételszobrászat ifjú mestere

Bronzérmet hozott az űrhajó a cukrászolimpiáról

Aki felsőfokon műveli a cukrászmesterséget, az már remekműveket alkot, nem csupán süt, formáz,krémet kever. Birkás Gábor alig több mint tíz évvel ezelőtt még az iskolában tanulta a szakma csínját-bínját, ma pedig együtt emlegetik nevét a legnagyobbakkal. A kiskőrösi fiatalember tavaly, a magyar válogatott tagjaként, egyéni bronzérmet kapott az erfurti gasztronómiai olimpián, alig pár héttel ezelőtt pedig az országos Taverna kupáról ezüsttel tért haza. Most is a gyakorlás tölti ki a munka után minden szabadidejét, hiszen készül a jövő évi luxemburgi cukrász világbajnokságra.

- Egészen véletlenül lettem cukrász- meséli Gábor. - Igazából az erdészet vonzott, mert nagyon szeretem a természetet. Aztán egyszer nagyapám barátja, Szervánszky László megkérdezte tőlem, nem akarok-e cukrász lenni? Mondom: miért is ne? Hát így lettem cukrásztanuló. A soltvadkerti Korona cukrászdában kezdtem a tanulóéveket, ott dolgozom ma is.

Hogyan kerültél be a magyar cukrászválogatottba?
- Egy szerencsés véletlennek köszönhetően. Szerintem nincs még egy ilyen mázlista a földön, mint én. A csapat cukrásza a lajosmizsei Kiss Zoltán abba akarta hagyni a versenyzést, engem pedig beajánlott a főnököm, aki szintén tagja a válogatottnak. Az is igaz, hogy ismertek, hiszen már több alkalommal besegítettem a háttérmunkába.

Artisztikának hívják a versenyágat, amelyben indulsz. Mit jelent ez?
- Ebben a műfajban művészeti kompozíciókat, ételszobrokat készítünk, nem pedig süteményeket. Az űrhajózás, az űrutazás ihlette meg az első bronzérmes alkotásomat, a Taverna kupán pedig a Velencei karnevál. Minden ehető, a cukortészta, a csoki, a karamell az alapanyag, amit ételfestékkel színezek. Ötleteket a szaklapokból, könyvekből merítek, de rengeteget gyakorlok is.

Mivel szeretsz a legjobban dolgozni?
- Talán a karamellel, amellyel most már hat éve kísérletezem, de messze nem értem még el azt a színvonalat, amit szeretnék. De mindemellett a csokoládét is szeretem.

a bronzéremmel jutalmazott alkotás

Enni is?
- Hetente egyszer talán megeszek egy kanál fagyit, de már nem igen kóstolgatok. Ha valami olyat készítek, ami nem a megszokott mennyiségből áll, akkor szoktam megízlelni. Nincs kedvenc sütim, otthon nem is szoktam sütögetni. Még az ünnepek előtt sem, édesanyám süt a családnak ilyenkor. A szülinapi tortákat viszont én készítem el. 

Sok munka egy ilyen artisztikai kompozíció elkészítése?
- Az alapanyagokkal nehéz dolgozni, a cukortészta is hamar meglágyul és beizzad a meleg és a pára hatására, azután már használhatatlan. Ezért kesztyűt húzok. A napi munkám után a szabadidőmben naponta két-három órát is dolgozgattam ezeken az alkotásokon. Összesen egyenként olyan 40-45 óra alatt lettek olyanok, mint amilyennek kigondoltam őket. Nagyon féltem, hogy ne sérüljenek meg a szállítás során, de szerencsére csak hazafelé tört ketté az űrhajóm egy nagy fékezés alkalmával.

A süteménykészítés és szervírozás versenyágában nem akarsz indulni?
- Ott már kevés a fantázia és az ügyesség. Egy-egy ilyen verseny alkalmával a terítőtől kezdve a tányérokon át a szalvétáig mindent a versenyzőnek kell vinni. Négy különböző desszertet kell feltálalni. Egy-egy szögletes, vagy csepp formájú, egyáltalán nem szokványos szép és márkás desszertes tányér pedig 8-10 ezer forintba kerül, amiből nem árt, ha van több tartalék is, hiszen a verseny előtt nincs idő mosogatni, ha elrontja valaki a díszítést, és újra akarja kezdeni. Ettől függetlenül a későbbiekben itt is szeretném kipróbálni magam.

Boda Zsuzsa