Az elődök üzentek a toronygömbben Nyomtatás E-mail
2007. június 28. csütörtök, 13:40
Lekerült a földre a fülöpszállási református templom toronydísze. A falu főterén álló 47 méter magas épület tetejére felhelyezett gömb és a hozzá tartozó...

Az elődök üzentek a toronygömbben

Lekerült a földre a fülöpszállási református templom toronydísze. A falu főterén álló 47 méter magas épület tetejére felhelyezett gömb és a hozzá tartozó, betlehemi csillagra emlékeztető buzogány ugyanis renoválásra szorul, hiszen már évek óta ferdén áll.

A feladat azonban nem volt gyerekjáték! Tóth Mihály és Kiss Árpád ipari alpinista pár órás küzdelem után lehozta a szerkezetet. Segítségükre volt a Dunaújvárosból érkező Dunagép daru, melynek már a puszta látványa is sok kíváncsiskodót vonzott a térre. Az egykor fényesen csillogó aranyozott rézgömb felnyitása nem kis meglepetést okozott. A toronydísz ugyanis történelmi emlékeket őriz. Kívül a világháborúban elszenvedett lövések nyomait, belül pedig az utókornak szánt „ereklyéket”. A porlepte kis dobozkában igazi kincsre leltek az egyház vezetői. Mészáros Zoltán, helyi lelkész, kérésünkre elmondta, mit is rejtett a fémkazetta.

- A körülbelül egy nagyméretű téglára hasonlító doboz több tárgyi és írásos emléket tartalmazott. A legfelső papírlap alatt a Friss Újság című politikai napilap 1914. november 29-ei száma és az Igazmondó képes hetilap egy példányát találtuk meg. Az újságok mellett 1848-ban kiadott pénzek, plakettek, érmek hevertek, gondosan becsomagolva.

A kézzel írt iratok igazi kuriózumok. Tartalmazza többek között Fülöpszállás akkori prédikátorának – Eötvös Sándornak – feljegyzéseit 1876. november 5-ről, amikor a torony tetejére helyezték a gömböt. Valamint 1846. évi templomjavítási munkálatok jegyzőkönyveit, a presbitérium és a városi tanács névsorát, de még azt is az utókorra hagyták, hogy kik jártak abban az évben ide iskolába.

Ha a restaurálás – melyet az izsáki Nagy László és fia végez – befejeződik, a felújított toronygömbbe visszahelyezik a jövőnek szánt relikviákat, s a mai kor üzenetét is mellé teszik.

A templom teljes felújítása is elkezdődött, a külső megújulás már igen ráfért a műemlék épületre. Az anyagi forrásokat gyűjtéssel és önkormányzati, valamint egyházi támogatással kívánják megteremteni.

Vargáné Nagy Melinda

 

Időjárás

Szeged

Most: 28 °C, erősen felhős

Dél-Alföld

Ma: min. +17 °C, max. +30 °C, zivatar záporesővel.
Holnap: min. +17 °C, max. +32 °C, kánikula.

további időjárás ...
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés