Török Erzsi a Máltai Lovagrend dámája Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2012. január 24. kedd, 07:34

Máltai Lovagrend (KMFAP) dámájává avatták Török Erzsébetet, városunk közismert vállalkozóját. Bár ő titokban szerette volna tartani ezt a tényt, a közelmúlt eseményei révén fény derült a kitüntető címre. Az elmúlt év decemberében ugyanis ő adta át a város árva gyermekeinek támogatására szánt adományt. Lady Elisabeth tehát a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségének dámája. 

- Egy budapesti jó barátom, - aki tagja a Máltai Lovagrendnek – beszélt nekem a szolgálatukról, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ő lett az egyik ajánlóm a felvételkor – kezd a történetbe Erzsi. 

Október végén Toszkána egyik legszebb városában, Sienában a Szent János Szuverén Máltai Lovagrend nemzetközi lovagavatásán kilenc jelöltet ütöttek lovaggá, köztük négy magyar közéleti személyiséget is. A karthauzi apátságban megtartott ceremóniára 12 országból érkeztek lovagok és dámák. Török Erzsit elkísérte párja, Major József és leányuk, Annamária is. 

- Nem kívántam a dolgot közhírré tenni, mondja Erzsi. - Világéletemben adakozó voltam, hiszen ezt a mentalitást örököltem a szüleimtől, és ebben osztozik velem az egész családom. Eddig is sokszor álltam névtelenül egy-egy nemes akció mögé. Nem várok köszönetet az önzetlen segítségért. Legyen szó akár helyi alapítványról, vagy éhező, beteg etiópiai gyermekekről, mindig készen állok a segítségnyújtásra. De nagyon vigyázni kell arra, hogy ne tűnjön könyöradománynak az adakozás. Az avatásomkor felidézték a lovagrend előző nagymesterének figyelemreméltó szavait a „társadalmi eleganciáról”. Ez azt jelenti, hogy azok, akiknek anyagi és társadalmi helyzete megengedi, érezzék erkölcsi kötelességüknek a rászorultakon való segítést és álljanak a jó ügyek és célok mellé. Ebben őszintén hiszek és a jövőben is belső indíttatásból és meggyőződésből fogok segíteni másokon, de már szervezett körülmények között. Így még hatékonyabban jut el a segítség azokhoz, akiknek szükségük van rá. Hívő emberként nem is tudom másképp elképzelni az életemet. Nagy örömmel vállalom a rám bízott feladatot: a Máltai Lovagrend jelentős nemzetközi humanitárius munkájának magyarországi koordinálását.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

Hirdetés