|
A szüreti fesztivál programjaihoz csatlakozva a szabadtéri színpadon Nagy Tamás ceremóniamester által levezényelt avatási szertartáson idén Kelemen Pál és Ba Andor jelölteknek kell kiállniuk a próbákat. A sikeres próbatétel után pedig a helyi borlovagok és az ország több részéből erre az alkalomra vendégségbe érkező borlovagrendek delegációi előtt mondják majd el fogadalmukat.
 Archív
Kelemen Pál borlovagjelölt a Kiskőrösi Körzeti Földhivatal vezetője immár tíz esztendeje. Mint építő-földmérő mérnök, már az egyetem után itt helyezkedett el, ezért úgy ismeri a települést körülvevő szőlőültetvényeket, mint a tenyerét.
Szüleitől örökölte a szőlőművelés iránti szeretetet, ezért ő maga is gazdálkodik szabadidejében saját ültetvényén. Kékfrankos, Bianca, Kövidinka szőlősorai mellett talán a Chardonnay a kedvenc, annál is inkább, hiszen az abból készült borával már első alkalommal ezüstminősítő oklevelet kapott a legutóbbi városi borversenyen.
Ehhez a fényes eredményhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy elvégezte a helyi gimnázium borásztanfolyamát, s az ott szerzett ismereteket és saját tapasztalatait is kamatoztatta a borkészítésben. Valamint az, hogy több éve tagja a városi borverseny csúcsbizottságának, ahol a szakma rangos képviselőitől kap értékes információkat a jó bor készítésének titkairól. Mint mondja, jóleső érzéssel töltötte el a borlovagok felkérése és ígéri, azon lesz, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kiskőrösi borok jó hírnevét.
Ba Andor a fiatal generációt képviseli a szőlész-borász szakmában. A tősgyökeres kiskőrösi fiatalember előtt soha nem volt kérdéses, hogy a mezőgazdaságban fog majd dolgozni, hiszen a szőlőművelés szeretetét és tiszteletét már nagyszüleitől látta, szüleitől örökölte.
Kertészeti mérnökként végzett a főiskolán, de addig is, amíg önálló gazdálkodásba kezdett saját ültetvényein, a családi szőlőterületeken tanulta meg a termelés csínját-bínját. Most már hat hektáron próbálgatja a gyakorlatba átültetni megszerzett tapasztalatait, nagy reményeket táplál a Kékfrankos, a Bianca, vagy az egyre népszerűbb Generoza fajtákban, de kiskőrösi hagyománytisztelőként pár sornyi Kadarkával is próbálkozik.
A „többlábon állás" híve, ezért is gondolkodik több fajtában, mint mondja az idei év növényvédelmi problémái megszilárdították ebben az elhatározásában. Főállásban a mezőgazdasági pályázatok a fő profilja, otthon van az uniós szabályozások útvesztőiben. Ezt a szaktudását is szeretné megosztani a borlovagokkal, mint ahogyan minden erejével és igyekezetével ő is a kiskőrösi szőlőből készült jó bor népszerűsítésére törekszik majd.
|