| Újévköszöntő szlovák buli |
|
|
| 2012. január 18. szerda, 07:39 |
|
Lilahagymás kacsazsíros kenyérrel köszöntötték az újévet a szlovákok. Persze azért kolbász, bácskai, sült hús is sorakozott az asztalokon. A szorgos kezű asszonyok süteményekkel is előrukkoltak, a férfiak pedig a boros butykosokat hozták magukkal a művelődési házba. Domonyi László polgármester szeretettel köszöntötte a megjelenteket, mint mondta: a kiskőrösi hagyományőrzés hajtómotorjaként működő szlovák szervezet és kisebbségi önkormányzat egész évben tartalmas munkát végez Gmoserné Zsuzsa irányításával. A rétesfesztivál és a szüreti napok nemzetiségi rogramjai már országos hírűek. Emellett minden alkalmat megragadnak, hogy összetartsák a helyi közösséget és életben tartsák örökségüket.
Az összejövetelen Gmoserné Zsuzsa elmondta, egyetlen hónap sem múlik el úgy, hogy ne szervezzenek programot, sokszor mennek a „szomszédok” fesztiváljaira is. Rendszeresen eleget tesznek más szlovák települések meghívásának is, hagyományőrző rendezvényeken fellépnek az énekkarral és a citerazenekarral. Hatalmas sikert aratott a katonaképekből összeállított kiállításuk, az Almafesztivál, a több éves múltra visszatekintő Szlovák bál és a műsoros est is. Rendszeresen vendégül látják a testvérvárosokból érkező barátokat, akik beállnak a helyi rétes sütők közé és kulturális műsorokkal színesítik a népdalkörök bemutatkozásait. A szlovák esten a vacsora elfogyasztása után az újborok kóstolása sem maradt el, Gmoser Bandi pedig arról gondoskodott, hogy a táncparkett is megteljen mulatozókkal. |