Évindító beszélgetés Domonyi Lászlóval Nyomtatás E-mail
2012. január 20. péntek, 07:24

Újévi kilátások Kiskőrös életében

Folyamatosan változó törvényi és gazdasági környezetben telt Magyarországon a 2011-es év, ami az önkormányzatok tevékenységét is alapvetően meghatározta. Domonyi László polgármesterrel Kiskőrös életének legfontosabb epizódjait és az újesztendő kilátásait igyekeztünk összefoglalni. 

– 2011 egyik legnagyobb jelentőségű változása volt, hogy a képviselő-testület döntése alapján július 1-jétől a Baptista Egyház látja el az önkormányzat szociális alapszolgáltatási feladatait. Bár a döntést megelőzően fogalmazódtak meg félelmek és aggodalmak, mára bebizonyosodott, hogy ezek teljesen alaptalanok voltak. Úgy sikerült jelentősen tehermentesíteni a város költségvetését, hogy eközben az ellátottak köre bővült. 

Hasonló sikerről számolhatunk be az Árpád úti óvoda Evangélikus Egyháznak történő átadásával kapcsolatban is. Bízunk benne, hogy jövő ilyenkor hasonló elégedettséggel fogjuk értékelni az iskolák átadását is, hiszen – mint ismert – szeptembertől a Petőfi iskolát és a gimnáziumot is az Evangélikus Egyház veszi át. 

Az elmúlt év eredményei között érdemes megemlíteni azokat a pályázati sikereket, amelyek révén lehetővé vált például az akasztói kerékpárút, és a Soltvadkert-Akasztói kerékpárutat Erdőtelekkel összekötő belterületi szakasz megépülése. Emellett elkezdődtek az egészségügyi beruházások, a művelődési ház felújítási projektje, befejeződött a polgármesteri hivatal udvarában a belső parkoló rendszer első üteme. A sikerek közé sorolom a kínai testvérvárosi szerződésünket és a nagyrendezvényeinket. Legfőképp pedig, hogy - előzetes számítások szerint - az önkormányzat jó pénzügyi évet zárt.

Májusban indul a főtér-projekt

A városközpont felújításával kapcsolatban az újév első napjaiban megérkezett a jogerős építési engedély, így minden okiratot hiánytalanul a bírálók rendelkezésére tudtunk bocsátani. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a beadott pályázati anyagot a második körben is elfogadják, indulhat a beruházás. Ha szerencsénk van, már májusban el tudjuk kezdeni a rekonstrukciós munkákat a járdák felújításával. Terveink szerint a polgármesteri hivatal és a művelődési ház megújulásával 2013-ban zárulhatna a projekt. Az ezt teljessé tevő útfelújítások egy másik pályázat keretében készülnek el. Ennek köszönhetően vált lehetővé 2011-ben a Klapka utca felújítása. A folyamat tavasszal az Árpád, Sárkány József, Munkácsy, Baross, Szendrei utcákkal folytatódik, s mire elkezdődik a városközpont rekonstrukciója, az útfelújításoknak készen kell lennie. 

– Hogyan érinti a hagyományos nagyrendezvényeket a főtér felújítása?

– Ezek a programok nem maradnak el 2012-ben sem, azonban a helyszín kiválasztása még folyamatban van.  

Lesz helyi kormányablak 

– Két ingatlan adásvétel is történt az év végén. Mi indokolta ezeket?  

– Az önkormányzat decemberben visszavásárolta a falugazdászi iroda épületét. Ezzel a lehetőséggel azért élt az önkormányzat, mert a kormányhivatal biztos bérlőként jelent meg az épület egészére. Ráadásul az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ugyanebben az időszakban a Soltvadkerti Takarékszövetkezet jelezte vételi szándékát a Pátria épületében lévő bankhelyiségre, amit eddig bérelt az önkormányzattól. Az épületrészt nyílt árverésen értékesítettük, és az eladási árból finanszírozni tudtuk a másik épület megvásárlását. Így Kiskőrös egyik legpatinásabb, frekventált helyen lévő épülete újra városi tulajdonban van.

Kalocsa a választási központ 

– Mit tekint a múlt év csalódásának? 

– Sajnos felfüggesztette az állam a tárgyalásokat a PPP-s projektek beruházóival. Ez Kiskőrös vonatkozásában azt jelenti, hogy az uszodát és a Petőfi iskola sportcsarnokát egyelőre nem kapja meg a város. Csalódott vagyok amiatt is, hogy elveszítettük politikai választókerületi központi szerepünket. Mint ismert, elfogadta az Országgyűlés Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr módosító indítványát, és ennek megfelelően Kalocsa lett a központ. Valójában azonban ennek négyévente, a választások alatt van tényleges jelentősége. 

 – 2012 alapvető változásokat hoz az intézmények fenntartásában. Mire érdemes felkészülni? 

– A jövőben tudomásunk szerint az óvodákon kívül az összes oktatási intézmény állami fenntartású lesz, de hogy ez milyen technikával és mikor történik meg, arról részleteket egyelőre nem tudunk. Ami biztos, hogy az óvodák önkormányzati fenntartás alatt maradnak és talán a bölcsődék is. Nagy változás lesz a hivatal életében is, hiszen július 1-jével felállnak a járási hivatalok. Viszont arról, hogy milyen feladatok maradnak nálunk és mik kerülnek át, nincsenek még pontos információk.  

Venyigével fűtenék az intézményeket

– Milyen fejlesztési tervekkel várják az új pályázati lehetőségeket? 

– Keressük a lehetőséget a Batthyány óvoda és a szociális otthon felújítására, és az önkormányzat energetikai kiadásainak visszaszorítását szolgáló fejlesztésekre. Egy zöldhulladék feldolgozó üzemet szeretnénk létrehozni, ahol a térségben keletkezett szőlővenyigéből és gyümölcsgallyból állítanánk elő tüzelőanyagot, és elsősorban az önkormányzati intézmények fűtésére használnák fel, de akár vállalkozók, gazdák ellátására is lenne lehetőség. Az ehhez kapcsolódó teljes fűtésrekonstrukció és kazáncsere mellett a napenergia hasznosítására is szívesen pályáznánk. 

– Milyen lépéseket tervez az önkormányzat, hogy megfeleljen a szigorodó költségvetési elvárásoknak? 

– Az új önkormányzati törvény értelmében hiány nélkül kell tervezni a gazdálkodásunkat. Ez a szigorítás arra késztet bennünket, hogy újragondoljuk kiadásainkat. Tárgyalásokat folytatunk például a Kőröskom Kft-vel az önkormányzatnak végzett szolgáltatások áráról és finanszírozásáról. A társaság működésével, az általuk végzett munka minőségével és mennyiségével elégedettek vagyunk, azonban meg kell találnunk a megoldást arra, hogy a város tulajdonában lévő társaság a városi megbízásoknál olyan árszabást alkalmazzon, amely figyelembe veszi, hogy a tulajdonosnak dolgozik

Bevezetik az ebadót 

Az új önkormányzati törvény sok szabadságot ad az önkormányzatoknak kivetett adók tekintetében, mondván: annyi önként vállalt feladatot vállalj, amennyi pénzt be tudsz szedni. Kiskőrös képviselőtestülete egyelőre nem tervez az ingatlanokra, telephelyekre plusz adót kivetni. A kivethető adók közül az ebadó az egyetlen, aminek bevezetését mérlegeljük. Ennek mértéke éves szinten mindössze néhány ezer forint lenne, ami viszont enyhítene valamennyit azon a városi terhen, amit a kistérségi gyepmesteri telep fenntartási költségeihez való, évi 2 millió forint hozzájárulás jelent. 

– Kiskőröst a járásközponti szerep várományosaként tartják számon. Kell ezt a státust félteni?

– Kiskőrösön volt régen is a járásközpont. Részben ennek köszönhetően ide koncentrálódott az állami apparátus: a városi bíróság, ügyészség, ÁNTSZ, földhivatal jelenléte. Tudomásom szerint fel sem merült Kiskőrös mellett más alternatíva. Az üzleti élet pedig már régen választott, hiszen azzal, hogy a jelentősebb bankok, üzletláncok Kiskőrösre telepítették egységeiket, úgy érzem, letették a voksukat is. Tóth Tímea

 
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

Időjárás

Szeged

Most: -10 °C, köd

Dél-Magyarország

Ma: min. -7 °C, max. +3 °C, szitálás, gyenge eső.
Holnap: min. +0 °C, max. +11 °C, szeles.

további időjárás ...
Hirdetés