Get Adobe Flash player
Rendhagyó szalagavató rögtönzött műsorral Nyomtatás E-mail
2013. január 22. kedd, 06:20

Száz végzős gimnazista ünnepi ruhájára tűzték fel a búcsút jelképező szalagot a hétvégén. Zsúfolásig megtelt a sportcsarnok ünneplő rokonokkal, barátokkal. Mindenki igyekezett, hogy hozzátartozóját láthassa: ki a lelátóról, ki a táncparkett széléről szemlélte a műsort és az est fénypontját jelentő szalagtűzést. A rendező 11-es osztályok az egyházi szellemiséghez hűen, komoly, viszszafogott színpadi produkcióval lepték meg a végzős évfolyamot.

 (szervező tanárok: Döme Géza, Fodor Tamás, Kaposvári Éva, Horváth András és Filus János) A koreográfia egyetlen téma köré fonódott: az idei tanév a 60. az újjászervezett gimnázium életében. A háborút követően ugyanis 1962-ben kezdte meg újra működését az intézmény, Szász Károly igazgató vezetésével. Az iskola megalapításától napjainkig terjedő időszakot vázolták fel a diákok táncokkal, jelenetekkel, dalokkal. Ügyességükön a technika ördöge sem fogott ki. A műsor kellős közepén ugyanis közel fél órára elment az áram, sötétség borult a csarnokra. A diákok azonban hamarabb kapcsoltak, mint a szakemberek: míg akadozott az áramszolgáltatás, zenei rögtönzéssel oldották a feszültséget. Könnyen tették, hiszen a szereplők között számos zeneértő fiatal volt, így előkerültek a gitárok, a jól bevált slágerek, és senki sem unatkozott a sötétben!

A műsor, az improvizatív betéttel nem maradt siker nélkül, a büszke szülők szemében megjelentek a meghatottság könnyei, a nézők többször visszatapsolták az elmaradhatatlan keringő táncosait. Formabontó módon az idén nem az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, hanem az iskolalelkész, Farkas Sándor mondott útravalót a diákoknak. A rendezvényen a városvezetés mellett megjelentek a különböző egyházak képviselői: lelkészek, hitoktatók, valamint Rideg László, a Megyei Közgyűlés alelnöke és Orcsik Attila, a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal oktatási főreferense is.

fotó: Frei Anita-vnm 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés